Válaszlevél Traian Bășescu úrnak, Románia volt miniszterelnökének, a Facebook-on tett fenyegetésére

2016. december 2-án Traian Bășescu, Románia volt elnöke, „Ki kell utasítanunk a bukaresti magyar nagykövetet!” címmel közölte e cikk alján olvasható bejegyzését a saját Facebook oldalán. Erre az általános felháborodást kiváltó, durva kijelentésére válaszoltunk az itt olvasható nyílt levelünkben:

Tisztelt Bășescu Úr!

Engedje meg, hogy emlékeztessük: Thomas Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá.

1918. december 1-én Gyulafehérváron a történelmi Magyarország keleti részének sorsáról nem a népakarat, hanem mindössze 1228 küldött döntött! Ennek a döntésnek az alapján alakult meg az új román állam, amelynek nemzetgyűlése – mindenki megnyugtatására! – kinyilvánította a következőket:

  1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.
  2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.”

Mivel ezeknek az ígéreteknek a gyakorlását azonnal megakadályozták, a nemzetiségek jogait lábbal tiporták és a mai napig lábbal tiporják Romániában – gondoljon csak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az anyanyelvű oktatás ellehetetlenítésére, az erdélyi magyar megyék vezetőinek meghurcolására, a székely zászló használatáért és az erdélyi autonómiáért folyó küzdelemre, az egyházi vagyonok visszautalása körüli harcokra -, akkor talán rádöbben arra, hogy Ön történelmi tévedésben szenved.

Az a tétele, miszerint a „Romániában élő magyarok … lehetnének legalább annyira büszkék, mint a románok december elseje alkalmából. De … szemben Magyarországgal, a Romániában élő magyaroknak az elmúlt 26 évben egy nemzetközileg és hazailag is tisztelt román vezetésben volt részük…” enyhén szólva hazugság.

Az igaz, hogy a román vezetés is „elkötelezte magát a NATO és az EU mellett”, akárcsak Magyarország, azzal a különbséggel, hogy Magyarország mindig tiszteletben tartotta mások történelmi érzékenységét és felelősséget vállalt a határain kívül rekesztett nemzetrészekért, azok jogaiért.

Amíg a wilsoni elveket és a Gyulafehérváron vállalt ígéreteket nem tartják be Romániában, addig sem az er-délyi magyarságnak, sem a magyar diplomácia képviselőinek nincs mit ünnepelniük december 1-én!

Tisztelettel,
Kanadai Magyarok Országos Szövetsége

A teljes Bășescu-bejegyzés magyar változata:

Orbán Viktor barátocskám, mi nem akarunk Budapestre látogatni, ahogy azt megtettük a történelem utóbbi száz éve során a ti (értsd: magyarok – ford. megjegyz.) engedélyetek nélkül. De ne provokálj, mert nekünk is vannak határaink. Felbátorodván attól, hogy Orbán Viktort emberszámba vette Donald Trump, a magyar külügyminiszter, az erőtlen Peter Syijjarto (Szijjártó Péter – a fordító), a politikai szuka, aki a magyar szélsőségesség szoknyája alatt született, nem kér sem többet sem kevesebbet, a magyar diplomáciai személyzettől, minthogy sehol se vegyen részt a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett eseményeken, mert, idézem: „a magyar népnek nincs mit ünnepelnie december elsején”. Egy egész hosszú listát tudok készíteni arról, hogy miért lehetnének legalább ugyanolyan büszkék a Romániában élő magyarok, mint a románok december elseje alkalmából. A leginkább elégedettséggel eltöltő tény az lehetne, hogy a magyarországi magyaroktól eltérően az utóbbi 26 év Romániájában élő magyaroknak olyan politikai vezetésből volt részük (értsd: a mindenkori bukaresti kormányok), amely nemzeti és nemzetközi szinten is tiszteletnek örvend, elkötelezett a NATO és az EU értékei mellett, értékek, amelyekről úgy tűnik, hogy Budapesten fakultatívvá és irrelevánssá váltak az utóbbi években. Látván a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter (az eredetiben ismét: Peter Syijjarto) precedens nélküli Romániát sértő lépését az egyetlen méltó válasz az lehet, ha azonnali hatállyal kiutasítjuk az országból Magyarország bukaresti nagykövetét, és hazarendeljük Románia budapesti nagykövetét. Másként Orbán Viktor kormányának ezen politikai kalandorai nem fogják megérteni, hogy az igazi Románia a Tiszáig tart. Isten őrizzen meg titeket attól, hogy ez eszünkbe jusson, ti budapesti politikai csaholók.

A teljes Bășescu-bejegyzés eredeti román változata:

Prietene Viktor Orban, noi nu vrem să vă vizităm la Budapesta, aşa cum am mai făcut-o în istoria ultimilor 100 de ani fără voia voastră. Dar nu ne provoca, pentru că avem şi noi limite. Încurajat de faptul că Donald Trump l-a băgat în seamă pe Viktor Orban, ministrul de externe maghiar, nevolnicul Peter Syijjarto, o panaramă politică născută sub pulpana extremismului maghiar, a cerut nici mai mult nici mai puţin decât ca personalul dimplomatic maghiar să nu participe nicăieri la ceremoniile ocazionate de ziua naţională a României pentru că, citez, “poporul maghiar nu are nimic de sărbătorit de 1 decembrie“.Pot să fac o lungă listă cu motivele pentru care maghiarii trăitori în România ar putea să fie cel puţin la fel de mândri ca românii cu ocazia zilei de 1 Decembrie. Dar cea mai importantă satisfacţie poate fi aceea că, spre deosebire de maghiarii din Ungaria, maghiarii din România au parte, în România ultimilor 26 de ani, de o conducere politică respectabilă la nivel naţional şi internaţional, ataşată valorilor NATO şi UE, valori care la Budapesta pare că au devenit facultative şi nerelevante în momentul ultimii ani. Având în vedere afrontul fără precedent adus de ministrul de externe maghiar Peter Syijjarto, României, singura soluţie demnă este expulzarea imediată a ambasadorului Ungariei de la Bucureşti şi rechemarea ambasadorului României de la Budapesta. Altfel aceşti aventurieri din guvernul lui Viktor Orban nu vor înţelege că România adevărată este până la Tisa. Să vă ferească Dumezeu să ne amintim de acest lucru, lătrăi politici budapestani. [huff.ro], [adevarul.ro]