Néptáncba öntött forradalom – Spirit of Hungary
Az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot már számtalanszor megénekelték dalokban, megírták versben, novellában esetleg regényben, megfilmesítették, szoborrá öntötték, vagy lefestették. Mégis az idei, hatvanadik évfordulón, olyan megemlékezéssel találkozhattam Torontóban, amelyre nem számítottam. Október 16-án a Toronto Center for the Arts nagyszínpadán néptáncosok keltették életre a forradalmat.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes még október elején indult tíz állomásból álló amerikai turnéjára az 1956-os Emlékbizottság támogatásával, hogy bemutassa a forradalmat úgy, ahogyan azt még csak kevesen láthatták. A műsor előtt Ódor Bálint Magyarország kanadai nagykövete köszöntötte a megjelent több mint nyolcszáz fős közönséget és beszélt 1956 jelentőségéről, a forradalom magyar-kanadai közös örökségéről. Kérte, hogy a megjelentek közül álljanak fel azok, akik a forradalom éveiben hagyták el az Anyaországot, és míg zúgott a közönség elismerő tapsa, a nagykövet úr külön köszöntötte a felállt ’56-os forradalmárokat.
Vaski Gábor, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSZ) elnöke szintén üdvözölte a közönséget, majd megköszönte minden szervezőnek a munkát, külön kiemelve Bede-Fazekas Zsoltot és Papp Hortenziát, akik nem csak csupán ezt a produkciót segítettek elhozni Torontóba, hanem több mint húsz éve fáradságos és kitartó munkával dolgoznak azért, hogy a magyar kultúra virágozzon Kanadában.
Az előadás első részében a színpadon nem népviseletben, hanem a forradalom korabeli ruhákban láthattuk a táncosokat, akik az 1956-os szabadságharchoz köthető kortárs és tematikus koreográfiákat adtak elő. Megjelent a harc, a pesti utcák, a lázadás, a veszteség, a menekülés és a bizonytalanság képe is, a táncmozdulatokat pedig sokszor kortárs zene kísérte. A koreográfiák üzenetét a táncosok sikeresen adták át, a közönséget pedig átjárta a forradalom hangulata. Az első rész végső üzenete, egyben a forradalom üzenete is volt; szabadságért való küzdelem sosem hiábavaló a forradalom hőseit pedig sosem felejtjük. A Kanadában élő magyarok nagyrésze ’56 után kényszerült elhagyni Magyarországot egy boldogabb, biztonságosabb élet reményében, így őket különösen megragadta az előadás ezen része.
A magyar néptánc gyökerei a középkorig nyúlnak vissza, az évszázadok során pedig számos külső hatás érte a szomszédos országokból, így válhatott rendkívül sokoldalúvá. Az est második felében a Kárpát-medence különböző helyeiről hoztak autentikus néptáncot és népzenét számunkra a Nemzeti Táncegyüttes tagjai, valamint zenekaruk. Zsuráfszky Zoltán koreográfiáiból láthattunk sokszínű válogatást. A mezőségi, rábaközi, szatmári és sárközi táncok között marosmenti cigánytánc is megbújt, valamint történetek sokasága esküvőről, szerelemről, aratásról, vagy éppen két férfi küzdelméről egy lány kegyeiért. Olykor humorosan, olykor szomorúan, de mindig katonás pontossággal, színes, hagyományos ruházatban és ragadó lelkesedéssel adták elő a táncokat a fiatal művészek. Az előadást a székről felállva, ütemes szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a teltházas kanadai közönség.