A 2001-es népszámlálási adatok szerint Kanadában több mint 315 000 ember vallotta magát magyarnak vagy magyar származásúnak. Ez alapján a magyarság a 23. legnagyobb bevándorló csoport Kanadában és a nyugati magyar diaszpóra második legnagyobb nemzetrésze (az USA után). A magyar bevándorlók Kanadába 5 hullámban érkeztek: a legelsők még az úttörők (“pioneers”) között az 1885-1914-es időszakban, a második hullám a két világháború között, főként az 1924-31 közötti gazdasági válság időszakában, a harmadik hullám a II. világháború utáni időszakban (1947-53) míg a negyedik és ötödik hullámok a kommunizmus elől menekülve az 1956-os forradalmat követően, majd az 1960 utáni időszakban. Különös figyelmet igényel az 1956-os menekültek hulláma, hiszen a forradalom szovjet tankok általi leverése után mintegy 200,000 menekült kényszerült Magyarország elhagyására, s ezek közül Kanada fogadta be a legtöbbet: majdnem 40,000-et. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak Jack Pickerskgill akkori bevándorlási miniszternek, akinek javaslatára a bevándorlási törvényeket megváltoztatták. Az 56-os menekültek hulláma az egyik legsikeresebb bevándorló-csoport volt Kanada történetében, hiszen két évvel érkezésük után már senki sem szorult állami segélyreó – a magasan képzett menekültek hamar beilleszkedtek a kanadai társadalomba.
A ma helyileg működő magyar magyar szervezetek többségét ez a generáció hozta létre, sokuk mai napig aktív tagja a kanadai magyar közéletnek. A rendszerváltást követő időszakot követően is sok magyar érkezett Kanadába – nekik, valamint a magyarul már nem beszélő második generációs magyaroknak is szeretne segíteni a KMOSz a helyi magyar szervezetek, közösségek fellelésében, a magyar öntudat ápolásában. Várjuk őket szervezeteinkben! Néhányan a leghíresebb magyar származású kanadaiak közül:
- Selye János profeszor (1907 – 1982), a stresszelmélet és a „stressz” szó megalkotója, Université de Montréal
- John Charles Polanyi professzor (1929 – ), Nobel-díjas tudós vegyészetben (1986), University of Toronto, ON
- Elvis Stojko (1972 – ), háromszoros világbajnok műkorcsolyázó, Richmond Hill, ON
- Alanis Morrisette (1974 – ), énekes, született Ottawában
- Adam van Koevarden (1982 – ), olimpiai- és világbajnok kajakos, Burlington, ON