Így mulat a magyar

Pataky Attila koncertje Torontóban „Kör közepén állok, Körbevesznek jó barátok Körbevesznek jó barátok és rosszak…” Vajon hányan dúdoljuk magunkban a szöveget, miközben olvassuk? Én biztosan. Miért tudjuk mit „kell” csinálni, amikor elindul a Limbó-hintó, vagy amikor a „vonat nem vár”? Honnan tudjuk, hogy hány óra munka, hány óra pihenés és hány óra szórakozás jut egy napra?

Minden népnek, nemzetnek megvannak a maga örökzöldjei, legyenek azok népdalok, slágerek, mesék vagy éppen ételek. Vannak dalok, amiket minden magyar ismer, és garantáltan nem az iskolapadban tanultuk őket. Valahogy a dallam és a szöveg úgy beleivódik a fejünkbe, hogy életünk végéig eltudjuk énekelni egyes számok refrénjét, míg könnyedén elfelejtjük például a bevásárló listánk felét vagy szeretteink születésnapját (minden egyes évben). A Hűtlen, Éjjel érkezem, Mi vagyunk a rock, Kölyköd voltam, Gyere őrült, Elhagyom a várost… Csak néhány azokból az EDDA Művek dalokból, amiket szinte mindannyian kívülről fújunk. Pataky Attila, az együttes frontemberen, már otthonosan mozog Kanadában, nem először járt itt. Idén egy hat állomásos koncertsorozatra érkezett melynek első állomásai Torontó, Hamilton és Cambridge városai voltak. A további fellépések helyszínei: Edmonton (április 6.), Calgary (április 7.) és Vancouver (április 8.).

A koncertek előtt közönségtalálkozót tartott Attila, ahol előadást tartott a „Mi vagyunk a rock” című könyvéről, melyben az Edda Művek 42 év titkai kaptak helyet. Mindenki lehetőséget kapott, hogy feltegye kérdéseit az énekesnek, egymás után érkeztek a családot, magánéletet, vagy éppen az spirituális élményeket feszegető kérdések. Az előadás után következett a koncert, melyek igazi jó hangulatban teltek mindhárom városban.

Rekedtre kiabálta magát a többszáz fős közönség, fiatalokat megszégyenítő módon táncoltak az idősebb generáció tagjai is, Attila pedig fáradhatatlan energiával énekelte a megunhatatlan EDDA slágereket és saját dalait.

DJ Gary zárta az esteket, aki Ausztráliából érkezett és a 70-es és 80-as évek legjobb dalaiból kevert a koncertek után hajnalig. Nem maradhattak ki azok a klasszikusok sem, mint a Limbó-hintó vagy vonatozás, a magyar közönség legnagyobb örömére.

A koncertsorozatot a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége szervezte, céljuk, hogy olyan programokat csináljanak, melyek nagy létszámban képesek megszólítani a kanadai magyarokat, fiataltól az idősebbekig. Vaski Gábor a KMOSZ elnöke vállalta a műsorvezetői szerepet az első három fellépés helyszínén, Torontóban. Hamiltonban és Cambridge-ben.

Folyt a pálinka és a jó bor, mellé pedig Torontóban frissen sült kolbászt, Hamiltonban töltött káposztát, míg Cambridge-ben ropogós lángost lehetett fogyasztani, nem volt ok a panaszra. Afinom italok, ételek és jó zene mellett garantált volt, hogy elszabadul a buli és együtt fog énekelni és táncolni a hatvanéves a huszonévessel. Csak győzze mindenki kiheverni a másnap az átmulatott éjszakát.

A koncert képei megtekinthetőek itt.
Lehoczki Sára, KCSP, Toronto